|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. május 5.
A péntek reggel meghozta a várva várt szélerősödést, igaz nem a kedvező irányból. Újra erősen dőlő hajón voltunk, ahol újra fel kellett húzni az ágyakat, hogy ne essünk le róla. Persze ez a régi, Földkerülő csapattagoknak már-már rutin volt, de mégis, mintha elszoktunk volna tőle. Mintha nem is néhány hete lett volna, hogy a Csendes óceáni átkelésen hetekig így éltünk. Az új csapattagokat kicsit megviselte az „erősebb” időjárás. Nem irigylem őket, mert eddig még nem kaptunk igazi kemény időt ezen a szakaszon, hogy végre átessenek a tengeri betegség nagy részén. E helyett kis adagokban kapnak ízelítőket, és mindig kicsit betegek lesznek, de nem tudnak az igazi legrosszabb részén átesni az óceáni vitorlázásnak. A tengeri betegséget már csak a hőséggel lehet fokozni, rosszabbá tenni. Volt olyan csapattagunk, aki már éppen azon törte a fejét végső elkeseredésében, hogy hogyan tudna innen megszabadulni. De innen nincs menekvés! Legalábbis a következő kikötőig nincs. Az egyetlen szabadulási lehetőség, ha az ember magától a menekülés gondolatától megszabadul és elfogadja a helyzetet. Az időjárást (akármilyen elviselhetetlen is), a szelet, vagy annak hiányát, az összezártságot és mások kellemes vagy éppen nem kívánatos társaságát, … A csapat megosztottságára jellemző, hogy kétféle attitűddel élik meg az emberek a verseny végének közeledtét. A legtöbben úgy tekintik, hogy egy igen érdekes és izgalmas megpróbáltatásán vannak túl az életnek, de alig várják, hogy ebből a már- már szürreális világból visszakerüljenek a valós, megszokott mindennapi életükbe. Míg néhányan szomorúan néznek elébe, hogy újra szembesüljenek az „unalmas életükkel”. Nem szégyellem bevallani, hogy én az első csoportba tartozom és kimondottan sajnálom azokat, akiknek ez volt az életük fénypontja, mert ez bizony véget ér július 12-én!
Csak, hogy érzékeltessem, mennyire a part felé akar most jutni szkipperünk, pénteken többször volt olyan, hogy északi irányba kellett vitorlázni. Nos, az egyértelműség kedvéért, onnan jöttünk. Mikor azt kérdeztem, hogy miért megyünk visszafelé, akkor az volt a válasz. hogy „előttünk szélcsendes időjárás van”. Persze, mindig is az volt az előrejelzés szerint, csak akkor azt nem értem miért jöttünk erre? No de mindegy is, már nem nagyon idegesítem magam az ilyen hibákkal, ez már nem fog megváltozni. Igazából azt remélem, hogy a 3. kapuig hátra lévő 250 mérföldet valahogy leküzdjük a következő 2 napban, mert valószínűleg az lesz a célvonal. Onnan tovább nincs szél, így várhatóan motort kell indítani és irány Panama. A péntek éjszaka kellemes volt. Az esti lehűlés után az ember már-már megborzong a kellemes fuvallatban (persze mindez félmeztelenül értendő), ami szinte elfeledett érzésnek tűnik az elmúlt napok folyamatos szauna izzadása után. Direkt nem is veszek fel pólót éjszakára, pontosabban leveszem azt a hosszú ujjú, a napsugárzás ellen védő könnyű pólót, amit napközben viselek, hogy megérezhessem ezt a pici borzongást a hűsítő szélben. Míg napközben sok teknőst látunk (olyan igazi nagy tengeri teknősök egyre másra úsznak el mellettünk), addig éjszaka delfinek hada követte a hajót. Igaz, hogy már sokadjára láttam ezt, de mindig lenyűgöz. Továbbra is csak azt sajnálom, hogy nem tudom lefényképezni, ahogy víz alatti torpedókhoz hasonlóan fénylő csíkot húznak maguk után. Amikor pedig kiugranak a vízből, akkor a csík megszakad, nagyot fújtatnak ahogy levegőt vesznek, majd újra csík a vízben jelzi, hogy visszacsobbantak és úsznak velünk tovább. Igen jellegzetes a fújtatásuk, és már messziről meg lehet hallani ahogy közelednek a hajóhoz. Apropó teknősök. Ahogy írtam ezek hatalmas, fél méter átmérőjű, vagy attól is nagyobb példányok. Néha párosával, de legtöbbször egyedül vannak úton. Némelyik háta olyan, mint egy úszó sziget, különböző tengeri növények és állatok telepszenek meg rajtuk. Lehet, hogy ezért zöld a színük? Mindenesetre engem a Hawaii-on látott hatalmas zöld teknősökre emlékeztettek. Nem kizárt, hogy onnan valók. Szombat reggel tovább folyt széllel szemben folytatott küzdelmünk a célvonalnak tartott 3. kapu felé. Már csak 160 mérföld van hátra, de sűrűsödő felhőkön kellett átvergődni magunkat. Erről jut eszembe, hogy éjszaka ugyan csillagos égbolt alatt vitorláztunk, mégis villanások, villámok vakítottak néha el bennünket. Ezek ugyanolyan légköri elektromos kisülések voltak, mint az általunk megszokott villámok, de nem társultak viharfelhőkhöz, hanem azt jelezték, hogy nagyon instabil az egész légköri környezet és spontán, minden egyéb előzmény nélkül sült ki egy-egy légköri potenciál különbség. Nekem nagyon érdekes volt, mert még ilyet nem láttam, derült időben villámlásokat. Szóval szombatra visszatérve, több helyi zivataron is át kellett küzdeni magunkat. A rutinos Földkerülők már felkészülve várjuk ezeket a jellemzően rövid, de kiadós esővel járó viharokat. Ez azt jelenti, hogy félmeztelenre vetkőzve, samponnal a kézben várjuk az esőt és amint megjön, azonnal elkezdünk mosakodni, mert tudjuk, hogy gyorsan el fog állni. A kevésbé rutinos versenyzőket vagy ruhában éri a vízözön, vagy ha el is kezdenek hajat mosni vagy mosakodni, jellemzően lekésik az eső végét és rászáradt samponnal vagy szappannal várják a következő égi áldást. Ez alkalommal több esőzónán keresztül vezetett az utunk, úgyhogy a későn jövőknek is szerencséje volt. Néhol olyan hevesen esett a zápor, hogy szinte fájt, ahogy a hátunkat csapkodták az esőcseppek. Jómagam nagyon élveztem a hűvös, váratlan zuhanyt, ami lehűtött a napközbeni forróság után. Sajnos a hűsítő zápor hatása sem tartott soká, mert a fedélzet alatt továbbra is rekkenő a hőség (ezt segíti az időről időre beindított, berregő traktormotor az akkuk töltése miatt) és elviselhetetlen a pára (a konyhában folyó főzés-sütés miatt). Ez az időjárás, a hőmérséklet és a némi hullámzás továbbra is megviseli néhány utóbb csatlakozott útitársunkat. Nos, rövid összefoglaló az időjárásról és a nagyobb légköri képződményekről. Ha a Földet az egyenlítőtől kezdve északra és délre is 30 fokonként felosztjuk (az egyenlítő körül 15-15 fokkal kezdve, akkor mindkét irányban 4 sávot kapunk. Az egyenlítő körüli 30 fokos sávban a felszálló légáramlás miatt jellemzően alacsony nyomású ciklonok uralkodnak. A 15-45 fok közötti sávban magas nyomású anticiklonok uralják a légkört, meglehetősen stabilan. Tovább a sarkok felé a 45-75 fokok között ismét az alacsony nyomású ciklonok dominálnak, míg a sarkok fölött ismét leszálló áramlatok okoznak magasabb légnyomást. (Persze a valóságban ezek nem ilyen pontosan tartják be az említett fokokat, ráadásul ezek a sávok szezonálisan ingadoznak északra ill. délre.) Szóval, míg San Francisco-ba hajóztunk Kínából, igyekeztünk a 40 szélességi fok környékén átszelni a Csendes óceánt, hogy az ott uralkodó magasnyomású anticiklon és a tőle északra lévő ciklonok határán vitorlázzunk. Mivel az északi féltekén az anticiklonok az óramutató járásával megegyezően, míg a ciklonok azzal ellentétesen örvénylenek, ezért ezek között kiválóan lehetett nyugatról keletre haladni. Ugyanez a magasnyomású, észak Csendes óceáni anticiklon (ami igen stabilan „ül” a helyén) hajtott bennünket Panamába vezető utunk elején, ráadásul (mivel, ugye, az óramutató járásával megegyező irányban A kissé stabilabb időjárás némi lehülést is hozott az éjszaka. Továbbra is úszógatya a standard viseletem, annak ellenére, hogy sokan viharruházatot öltöttek az esetleges eső elleni védekezésül. Nekem lett igazam, nem lett nagyobb eső, és míg ők izzadtak a vízálló felszerelésben, addig én kellemesen lehűltem. Mások is voltak, akik lehűlni vágytak. Pl. az egyik csapattársunk San Francisco-ból annyira túl volt hevülve, hogy már több napja nem tudott aludni. Feljött hát éjszakára a fedélzetre, lefeküdt, kikötözte magát, nehogy leessen a hajóról és úgy próbált a kispárnáján a kormányállás mögött aludni. El is felejtettem írni, hogy már rég elhagytuk Mexikó vizeit, sőt közben Guatemala partjait is magunk mögött tudjuk. A most célvonalnak tekintett 3. kapu pedig már El Salvador vizein van. Úgyhogy ezért, ha lassan is de haladunk. Persze folyamatos a spekuláció, hogy ez a kapu lesz-e a végleges célvonal, vagy a következő. Mivel ezt követően elsősorban szembeszélben kellene haladni, nem valószínű, hogy időben Panamába érnénk, úgyhogy én azt várom itt lesz ennek a versenyszakasznak a vége, de okozott már meglepetést a versenybizottság. Gondolom, a mai, azaz vasárnapi napnak a végére kiderül.
Ilyen körülmények között akár egy örökkévalóság is lehet, mire odaérünk. Ez a stressz, és persze a nap égető sugarai, amik függőlegesen érkeznek a fedélzetre és gyakorlatilag árnyék nélkül kell elviselni, különböző embereket különbözőképpen visel meg. Néhányan hiper-izgatottak és teljesen értelmetlen dolgokat is elkövetnek a teljes szélcsendben, csak, hogy levezessék ezt a felfokozott lelkiállapotot, úgy mint: vitorla le, vitorla fel, takkolás ide, takkolás vissza, …. Persze mind-mind pótcselekvés és semmit sem segít abban, hogy előrejussunk, mert NINCS SZÉL! A rövidtávú előrejelzésből tisztán lehetett látni,hogy tőlünk keletre lesz kis frissülés, míg ott, ahol vagyunk ill. ahová tartunk, szélcsend várható. Mondtam is újsütetű műszakvezetőmnek, hogy azzal a kis széllel amit néha kapunk tartsunk keletre, de mintha a falnak beszéltem volna. Persze nem véletlen, mert tapasztalat híján, bólogató Jánosként csak Patrick véleményét tudja ismételgetni és képviselni, minden áron. Hát az árat meg is fizetjük, sajnos mindannyian, mert hétfő délután még mindig 60 mérföld van hátra a célvonalig és szél egy szál sem. A hőség pedig mindenhol elviselhetetlen. Ezt e bejegyzést is a vitorlatárolóban írom, ahol, legalábbis azt képzelem, van egy pici levegő mozgás. A szervező már tervezget, hogy hogyan is fogunk motorral időben eljutni Panamába. Az időzítés fontos több okból kifolyólag is. Egyrészt a csatorna átkelést le kell foglalni időpontra előre, úgyhogy nem szabad lekésni. Előtte van néhány fontos javítási, karbantartási munka, amit el kell végezni Panamában (pl. a mi generátorunkat megjavítani). Végül pedig, de nem utolsó sorban a hajóknak el kell hagyni a hurrikán veszélyes karibi vizeket június előtt, amikor a hurrikán időszak kezdődik. Kérdezték is hétfő reggel tőlünk, hogy mennyi üzemanyagunk van. Nos, rövid számolás után kijött, hogy nincs elegendő Panamáig (gondolom más hajók is úgy vannak ezzel).
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
No, de a vitorlázásra visszatérve, igen élvezetes volt megint negyedszélben hajózni és kormányozni. Szinte ideálisnak is lehetne nevezni a körülményeket. Sajnos ez az idilli állapot is rövid ideig tartott, péntek kora délutánra véget is ért, és újra szél nélkül lötyögtünk Mexikó partjainál. Pontosabban attól jó messze, bent a Csendes Óceánban. Sajnos annak ellenére kerültünk ide, hogy a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt az előrejelzésekből, hogy a part mentén lesz több szél. Most persze irigykedve nézzük azokat a hajókat akik partközelben haladtak, hogy nekik most is van szelük. És ez még nem biztos, hogy a legrosszabb. Valójában az a legrosszabb, hogy nincs stratégiánk, hanem véletlenszerűen próbálunk utat választani.
Vasárnap estére minden úgy lett, ahogy gondoltam. Mármint, hogy meglepetést okozott a versenybizottság. Mikor sikeresen átszeltük a 3. kapu vonalát, akkor kaptuk a hírt, hogy újabb próba elé állítanak bennünket. Mint a mesebeli királyfit, ha életben maradt a sárkánnyal folytatott küzdelem után. No, nem a 4. kapuig kell elvitorláznunk,mert az tényleg reménytelen lenne ebben a szél nélküli időjárásban, hanem egy új, mondjuk három és feledik kapu lett kitűzve. Ez a 3. kapuval párhuzamos, de kb. 120 mérfölddel tovább lévő vonal, ami most már ténylegesen a célvonalnak tekinthető. Ez a távolság normál körülmények között fél nap, gyenge szélben 1 nap távolság lenne. Igen ám, csak most nem gyenge szélről, hanem semmilyen szélről beszélünk, és ha jön is némi fuvallat, akkor is pont abból az irányból, ahova tartanánk. Éppen szembeszél.
