‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Napló 2014. június 04. – A Nagy Alma

2014.06.05.

New York. Bár nem a legkedvesebb városom (az London), mégis tagadhatatlan, hogy sajátos karakterével, különleges gazdasági és idegenforgalmi szerepével a legkiemelkedőbbek között van. Ez az a város amely soha sem alszik. Ez az a hely, amit a terroristák is a keresztény, kapitalista világ, de mindenképpen az Egyesült Államok szívének, szimbólumának tartottak, amikor a Világkereskedelmi Központot támadás érte.

Amikor New Yorkról beszélünk, akkor legtöbben Manhattan-re, erre a viszonylag nem nagy félszigetre gondolnak, holott New York és vonzáskörzete messze túlnyúlik ezen. A Hudson folyó túloldalán New Jersey is ebbe a „vonzáskörzetbe” tartozik. Ide érkeztünk, a Liberty Landing Marinába. Még megérkezésünk előtt közösen megbeszéltük, hogy ki-mit csinál, milyen programban vesz részt az itt tartózkodásunk alatt. Sajnos a számos, Clipper által rendezett program (elsősorban meglévő és potenciális jövőbeli szponzorok vitorláztatásáról van szó) miatt csak egy napunk maradt, a kedd, ami zavartalanul a pihenésé, vagy más, saját program rendelkezésére állt. A többi napon mindig volt valami, amiben részt kellett venni. Jellemzően úgy időzítve, hogy ne nagyon lehessen mellette mást csinálni. Közvetlenül érkezésünk után a tankoló móló mellé álltunk és feltöltöttük az üzemanyag tartályokat (ugyan nem sokat motoroztunk, de mivel „megpörgettük” a jó öreg Perkins-Sabre motort, ezért az étvágya is megnőtt: kb. 20 l üzemanyagot kért szomjoltónak óránként). Persze nem öreg a motor, hiszen újonnan szerelték be, de mégis egy viszonylag régi konstrukcióról beszélünk. Szóval tankolás után mondták, hogy már nem tudtak útlevél ellenőrzést szervezni, ezért erre másnap, kedd reggel kerül sor. És Isten bizony, mindenki legyen ott 9:00-re, mert, ha nem, akkor nem szállhat le a hajóról. Ez azt jelentette, hogy az egyetlen háborítatlan napunkat és elkaszálták (persze ettől függetlenül a fél hajó elhúzta a csíkot hotelekbe …). Tankolás után átballagtunk a kikötő remek éttermébe a díjátadóra.
Elfogyasztottuk a kiváló hideg salátákból álló vacsit, majd mi is eltaxiztunk a bérelt apartmanunkba. Nagy megelégedéssel töltött el, hogy nem kellett potyára kifizetni ez az előre lefoglalt éjszakát, hanem ki tudtuk használni. Ilyenkor aztán próbálom magam utolérni mindennel ami a tengeren töltött idő alatt elmaradt, mint pl. levelek, blog, családdal való beszélgetés, fényképek feldolgozása, mosás, stb. Mindezek eredményeként kb. 2-3 órát aludtam az első éjszaka.

Kedden reggel béreltem egy kis kocsit, gondolván, hogy elmegyünk egy New York melletti Outlet Centerbe. Woodbury az egyik legnagyobb a környéken. De mielőtt elindultunk volna, ugye, útlevél ellenőrzés. No persze, hogy nem időben volt. Közel 2 órát vártunk, mire sorra kerültünk. Ez mind a mi szabadidőnkből ment, ami ugye csak nekünk fáj. Mint talán kiderült korábbi beszámolóimból is, nem vagyok elégedett a Clipper szervezői képességeivel, még ha ez esetben nem is teljesen rajta múlt. Szóval későn tudtunk csak elindulni, de azért nem adtuk fel terveinket. Csak azért is elmentünk Woodbury-be, majd néhány apróság vétele után vissza Manhattan-be.
Egyik kollégám egy külső merevlemezt akart venni a fotóknak, amiket a versenyről összerendezgettem idáig (nem lebecsülendő, több mint 10,000 !!!
képről van szó). No, gondoltam elviszem az egyik legnagyobb elektronikai boltba, a J&R-ba. Hát mit ád az Ég, a bolt be volt zárva felújítás miatt.
Sebaj, ha már ott voltunk, akkor elsétáltunk az egykori ikertornyok helyén épített új toronyhoz, ill. a mellette lévő North Cove marinához. Ide fognak a mi hajóink is átköltözni szerdán.

A kikötőbe érve egyik szemem sírt, a másik nevetett. Ott állt ugyanis a Spirit of Hungary. Fa Nándor Imoca 60-as versenygépe, amivel az Ocean Masters versenyre készültek. Mivel a futam már vasárnap elrajtolt, az, hogy ők még mindig ott voltak, azt jelentette, hogy komolyabbak a hajón elvégzendő feladatok, mint azt gondolták és talán nem is tudnak a mezőny után menni, mint azt pár napja tervezték. Bekopogtunk. Bekérezkedtünk a hajóra, amit Nándi maga tervezett és praktikusan épített. Egy remekmű.
Sajnos nyilvánvalóan nyomasztották a hajóval adódott problémák, nem nagyon volt sem kedve, sem ideje beszélgetni. El tudom képzelni, hogy a hajóval kapcsolatos elvárások is nyomasztóak lehettek, de amikor a sors épp akadályokat épít az évek óta tervezgetett célok elé, akkor ez a teher csak fokozódik. Ilyenkor mindig megjelennek a kárörvendők is, akik csak azt keresik, hogy mikor, mekkorát lehet az egyébként is gondterhelt emberbe még belerúgni. Pedig az óceáni vitorlázás nem gyerekjáték és a legeslegjobbaknál is adódhatnak váratlan helyzetek, meghibásodások. Szóval csak azt akarom mondani, hogy egy ilyen ember, aki az életét és mindenét egy ilyen nemes célra teszi fel, mint Fa Nándor, csak tiszteletet és megbecsülést érdemel.

Bekukkantottunk a hajóba, csináltunk néhány fényképet, majd hagytuk őket tovább küzdeni a felgyűlt problémákkal. Mivel éppen elkezdett szakadni az eső, ezért igyekeztem vissza a közelben – egyébként csillagászati áron leparkolt – kocsihoz és indultam színházba. Igen, az a kollégám, aki San Franciscoba is elinvitált bennünket egy alternatív színházba, most is ajánlott egy darabot. A címe: Sleep no more („Nem alszol többet”). Az egyébként nem olcsó jegy nagyon fájt, különösen mivel utólag derült ki (mármint miután megvette nekünk a jegyet), hogy mennyibe kerül és ráadásul képtelen voltam a végéig maradni. De kezdjük az elején. Szóval ez is egy alternatív színház volt, de míg a színházak általában az emberek kíváncsiságára épülnek (mármint, hogy felkeltsék az érdeklődést egy történet iránt), addig ez az ősi vadászösztönre alapozott. Képzeljünk el egy 5 szintes régi épületet (talán raktár lehetett, de valamiért hotelnek nevezték), lepukkanva. Az épület ablakai le voltak zárva, úgyhogy belül korom sötét van, csak néhol világít egy igen halvány lámpa. Helyenként annyira kevés a fény, hogy tapogatni kell a falat, hogy ne ütközzünk bele.
Az csak az érkezést élményét „színesítette”, hogy kötelező ruhatár volt 4 dollárért. Utána erős ráutaló magatartással tereltek bennünket a bárba, ahol mindenkit nagyon bátorítottak, hogy vásároljon méregdrága italokat, koktélokat. Talán ez volt az épület legvilágosabb helyisége, de még bárnak is sötét volt. Miután elfogyott a vásárló kedv, no, akkor bemehettünk a „színházba”. Ne gondoljunk nézőtérre, az nem volt. Helyette az épület különböző szintjein kellett bolyongani a sötétben. Minden szint valami más tematika szerint volt berendezve. Pl. a felső szint bolondok háza volt, alatta valami vadásztanya és állat preparátor háza volt, alatta egy hotel lobbyja és étterme, alatta temető, stb. Ja, igen fontos, hogy mielőtt beengedtek bennünket, nem csak a táskákat vették el, de a kezünkbe nyomtak egy fehér maszkot, amit mindenkinek fel kellett venni és viselni az „előadás” alatt. Innentől kezdve a sötétben csak támolygó fehér maszkokat látott az ember, még azokat sem lehetett megismerni, akiket egyébként ismertünk, pl. a csapattársaimat, akikkel együtt mentem (bizony, csak az vígasztalt, hogy nem csak én lettem bepalizva). Szóval a nézők megtöltötték a színházat és miközben próbálták megérteni, hogy hol is vannak és mi is történik velük, lassan kiderült, hogy hogy lesz ebből színház. Mert, bizony, eleinte színészt az nem lehetett látni, csak a már említett ténfergő fehér maszkokat. Aztán egyszer csak megjelent egy ember maszk nélkül. Na, Ő volt a színész. Igen ám, de nagyon sietősre vették a figurát, úgyhogy ha nem akartam szem elől veszíteni a maszk nélküli embert, nekem is loholni kellett utána. Nem voltam egyedül. Amikor már 20-30-an vágtáztunk egymást taposva a „színész” után, akkor megállt egy félhomályos helyen (ez azt jelenti, hogy ott volt fény) és előadott valami rövid jelenetet néhány percben, majd utána még sietősebben távozott. Jellemzően ilyenkor beugrott egy ajtón, amit maga mögött becsapva bezárt, hogy ne legyen esélyünk követni. Ennyi volt. Utána újra bolyongás, amíg újra meg nem láttunk egy másik maszk nélküli embert, loholás, néhány perc „előadás” és újra bolyongás. Én vagy 4-szer, 5-ször bejártam az épületet le-fel (jó volt
testmozgásnak) és rájöttem, hogy ugyanazokon a helyszíneken ugyanazok a kis jelenetek ismétlődnek, úgyhogy, ha valaki az 5. emeleten volt, amikor a földszinten volt egy jelenet, akkor az később megnézhette amiről lemaradt.
Persze, ha éppen akkor ott volt, mert azt senki nem tudta, hogy mikor éppen hol lesz jelenet. Kerestem az összefüggést a különböző jelenetek között, de nem sikerült semmilyen történetet, ill. kapcsolatot mögéjük képzelni, gondolni. Ugyan néhány zenés, táncos jelenet tetszett, de másfél óra lépcsőmászás után elfáradtam és ráuntam a sötétre és a (színész)vadászatra.
Otthagytam az egészet. Tulajdonképpen csak azt bántam, hogy ilyen sokáig maradtam. Persze nem akarok lebeszélni senkit erről az élményről, ha New Yorkban jár. Éppen ellenkezőleg, én is csak ezek után értettem meg, hogy soha többet nem akarok ilyen előadásra menni.

Szerda reggel is sajnos korán kellett kelnem, mert a bérelt kocsit kellett visszavinni. Ha már felébredtem, akkor elugrottam a közeli csemege boltba és csináltam reggelire lazacos bagelt. Salátával, citrommal, kapribogyóval … isteni. Késő délelőtt bemetróztunk a Central Parkhoz, elsétáltunk a Times Square-re, majd hosszabb séta a Broadway-en. Közben ebéd egy belga salátabárban. Itt miután kifizettük a számlát és némi borravalót, a pincér visszahozta a pénzt és közölte, hogy adjunk több borravalót, mert 18% dukál a számla összegén felül. Hozzáteszem, hogy, bár a kaja jó volt, de csapnivaló kiszolgálást kaptunk. No comment.

Végül kora délután érkeztünk meg a Manhattan pénzügyi negyedében lévő North Cove Marina-ba, ahová most álltak át a hajók. Itt fogadott bennünket a szponzorunk, a skót whisky gyár. A legjobb szponzor, mindig whisky-t kell inni. Fényképezkedés, mintha csak most érkeztünk volna New York-ba. Estére ugyancsak szponzorunk szervezett programot. Bárlátogatást. Nem is egy, hanem 4 bárba! Kiváló program. Rám nagy felelősség hárult, ugyanis egyik társunkra kellett „vigyáznom”, akinek egyrészt alacsony az „alkohol tűrő képessége”, ami nem lenne baj, de komoly önismereti hiányban is szenved.
Ennek megfelelően semmire nem emlékezett másnap az első bár után. A 3.
bárban erővel kellett beletömni egy tál főtt tésztát, hogy el bírjon tántorogni az utolsó bárba, ahol 4 óra alvás jót tett neki.:) Mielőtt valaki azt gondolná, hogy mindenki tök részeg volt, el kell mondjam, hogy nem, csak vele történik (mindig) ilyen. Egyébiránt nagyon érdekes volt a különböző bárokba betérni. Csak az elsőt említem a Dead Rabbit-et („Döglött Nyúl”), ami olyan címekkel büszkélkedhet, mint „New York legjobb bárja”, a „Világ legjobb bárja”, és még sorolhatnám. Patinás intézményről van szó, mert a név még azokra az időkre vezethető vissza, amikor ír bandák uralták a manhattani gazdasági és éjszakai életet. Ezek közül egyik meghatározó volt a Dead Rabbit. A komoly hagyományokat milliónyi fénykép bizonyítja a falakon , plafonon és mindenhol. Az ital menü pedig a Dead Rabbit banda különböző korszakait kíséri végig és ajánl hozzá a korszaknak megfelelő italkompozíciókat. A bár vizit végén sikerült kiütött társunkat felébreszteni és épségben hazaszállítani.

Csütörtökön vitorláztatásra voltam beosztva. A szponzorunk vendégeit kellett kivinni a Hudson folyóra vitorlázni. Mivel reggel szakadt az eső, ezért szinte biztos voltam benne, hogy le fogják mondani. Tulajdonképpen sajnáltam volna. Ugyan nem bántam volna, hogy végre lett volna egy háborítatlan napom New Yorkban, de én magam is élvezem az ilyen vitorláztatásokat. Az emberek általában kedvesek, érdeklődőek és a környezet sem kutya. Manhattan kiváló háttér a vitorlázásra. Mivel én csak a délutáni vitorláztatásra voltam beosztva, az esős időben valami zárt helyi programot kellett kitalálni délelőttre. Elmentem egy Apple boltba :) Sajnos innen nem lehet üres kézzel eljönni, de személy szerint én szeretek műszaki boltokban bámészkodni, próbálgatni. El is telt a délelőtt és délre visszamentem a kikötőbe. Az eső lassan-lassan elállt és konstatáltam, hogy nem törölték a délelőtti programot, úgyhogy a javuló időben biztosra vehettem, hogy megyünk vitorlázni a délutáni turnussal. A végén jól sült el a dolog, mert míg a délelőtti turnus hideg esőben küzdött, addig mire elindultunk kiderült az idő, gyönyörű napsütéses idő lett, idilli fehér felhőpamacsok maradtak csak az égbolton, kvázi díszletnek. Igazi élvezetes vitorlázás volt.

Estére az apartmanban terveztünk vacsorázni, de engem meghívott a szponzorunk estére vacsorázni. Meg kell hagyni igazi gurman kulináris élmény volt. Kiváló kaja, francia bor és 5 különböző whisky szakértő vezette kóstolása. A szakértőnk egy fiatal hölgy volt, aki hihetetlen, hogy milyen végtelennek tűnő körmondatokban tudott az adott whiskyről beszélni. Sőt ezekből a körmondatokból korlátlan számúval rendelkezett. A végén úgy kellett „lelőni”, hogy lassan vége lenne a vacsorának. Elképesztő, hogy az ilyen italszakértői pozíciókba hogy tudnak egyesek bekerülni. Álom állás. Mindig irigyeltem például a Michelin Guide bíráit, akiknek az a munkája, hogy a világ legjobb éttermeiben egyenek és azokat értékeljék. Jó, nem? Csak az a baj, hogy még nem találtam meg hol hirdetnek ilyenre álláslehetőséget. :)

Sajnos az állandó programokkal hamar elszállt ez a néhány nap New Yorkban.
Pénteken reggel már pakolni kellett és a cuccaim egy részét visszaszállítottam dél körül a hajóra. Ekkor volt a következő versenyszakaszra vonatkozó tájékoztató, eligazítás is. Elmondták, hogy arra fogunk menni, ahol a Titanic is elsüllyedt, pontosabban attól még északabbra. Ráadásul azon a területen rendszeresen van köd (mint a Titanic esetében is ez volt a gond), sőt a legutóbbi jégjelentés jelzett néhány úszó jégtömböt a környéken. Hajrá! Nyilván a szervező igyekszik bennünket biztonságos vizeken tartani, de a nyílt tengeren bármi megtörténhet. No, majd ezekről többet a következő beszámolóban. Az eligazításon kiderült, hogy most 2-vel kevesebben leszünk, mint az előző szakaszon és azt is elmondták, hogy ki melyik műszakban van.

Délután még egyik könyvmoly társammal elmentem egy nagy könyvesboltba, hogy az útra olvasnivalót vegyen. Ő papír könyveket vásárolt, én meg egy Kindle-t. :)

Estére kiváló vacsorát sütöttünk az apartmanban, Hal és párolt zöldségek, ráadásul az éttermi ár töredékéért. Az este zsúfolt volt, utolsó mosás, pakolás és a szokásos néhány óra alvás az indulás előtt.
Szombat reggel az ébresztő előtt ébredtem, gondolom az izgalom az oka.
Mármint nem a verseny miatt izgulok, hanem, hogy végre megyünk hazafelé, Európába! Csak a rengeteg időt sajnálom, amit elvesztegetünk. Ugyan reggelre kellett a hajón megjelenni, de csak este 17:30-kor indul a verseny, mert a szokásos vitorlás felvonulással és a start vonalhoz való motorozással eltelt az idő.

Nekem persze nem volt unalmas, mert még egy üzemanyagszűrő cserét és egy vízkészítő szűrő cserét (ahelyett amit mérnöktársam eltört) be kellett iktatni a programba, mielőtt kifutottunk. Már rutinosan csinálom, csak azt nem szeretem, hogy a gépteremben nem lehet szakadó izzadtság nélkül megúszni a munkát. De már nem sok van hátra! Alig 2500 mérföld, számításaim szerint 15-16 nap választ el bennünket az öreg kontinenstől.

‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››