‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Napló 2014. március 10.

2014.03.11.

Legutóbbi bejegyzésem végén azt írtam, hogy nem tudom melyik a rosszabb, a Déli Óceán vagy a Taiwani szoros. Megszületett a döntésem: ez sokkal rosszabb.

Csütörtök éjszaka csak Patrick és én kormányoztunk. A végére, teljesen kimerültem. Koromfekete éjszaka volt és a viharfok volt felhúzva. Mivel ez egy nagyon kicsi és nagyon „lapos” vitorla, ezért roppant érzékeny a hajó irányára. Gyakorlatilag néhány fok eltérésre az optimálistól (azaz amire éppen be van állítva), egyszerűen megszűnik működni, a hajó leáll és csak sodródunk. Ilyenkor le kell esni a széltől (elkanyarodni a szembeszél irányától), kicsit felgyorsulni, sebességet szerezni, hogy újra irányítható legyen a hajó, és csak ezután lehet újra visszaállni a korábbi préselős haladási irányunkra. Mindez ilyen körülmények között, amikor az ember semmit nem lát és folyton jobbról-balról kiszámíthatatlanul hullámok lökdösik, elég megterhelő és fárasztó. Részben szellemileg, mivel folyamatosan minden érzékszervemnek működni kell, hogy észrevegyem, ha közelít egy hullám (szinte 7. érzék kell hozzá), részben pedig fizikailag, mert nem csak a karnak, de a lábnak is megterhelő az állandóan le-föl ugráló hajótest.

Korábban írtam, hogy bizonyos hullámokat, elsősorban amik szemből jönnek, egyszerűen nem lehet kormányzással kompenzálni, és ez a 40 tonnás hajótest a néhány méteres szabadesés után olyan őrjítő robajjal és dübbenéssel csapódik be a vízbe, hogy az ember minden pillanatban azt várja mikor törik ketté. Tényleg érdekelne, hogy mekkora egy ilyen hajótestnek a törési- vagy szakító szilárdsága, mert most alaposan próbára tesszük. Egyelőre állja a sarat, de egyszerűen nem megy ki a fejemből minden becsapódásnál, hogy meddig fogja ezt bírni.

Visszatérve a csütörtöki sötét éjszakához, hajnal felé felüdülés volt, hogy egy derengő csíkot fedeztem fel a horizonton, ami segített kormányozni.
Először nem tudtam, hogy ez egy sor halászhajó a távolba (mert ilyet már sokszor láttunk és amikor sorba állnak, hasonlóan beragyogják az éjszakát), vagy szárazföld. Ez utóbbi volt, Taiwanak, azon belül is Taipeinek a fényei. Szívesen megnéztem volna, mert igazi világváros, de ez most ugye nem jön szóba. Ellenkezőleg, ahogy közeledtünk, takkot váltottunk és újra irány vissza a kínai partok. Még mindig cikk-cakkban haladunk, rendkívül lassan közelítve Qingdao-hoz.

A hőmérséklet érezhetően esik és éjszakára már meleg kezeslábasba kell bújjak a viharruházat alatt. Plusz még egy kis dzseki a külső réteg alatt.
Zokniból is 2 kell. A kesztyű vízállósága továbbra is gond. Mivel neoprem kesztyűvel próbálkozok, hogy ha elázik, akkor is legalább melegen tartson, gondot okoz a vizes kesztyűből a kabátom ujjába beszivárgó víz. Most újabb struktúrával próbálkozom: először egy gumikesztyű, ami elzárja a víz útját és szárazon tartja a kezem (de hideg), majd arra a neoprem (de vizes) kesztyű. Talán ez működik idáig a legjobban.

Sajnos a péntek sem hozott javulás, sem a szél irányában, sem a hullámzásban. Annyi változott, hogy visszaraktuk a viharfok helyett a belső orrvitorlát, ami kicsit könnyebben vitorlázható és jobb sebességet ad.
Szinte egész nap esett az eső. Ahhoz, hogy folyamatosan vizesek vagyunk már-már hozzászoktam, de mindehhez 50-60 csomós (100 km/h körüli) szél fájdalmas élményt jelent. Aki nincs a kormánynál, az igyekszik hátat fordítani a szélnek, ezt, ugye, nem tehetem, amikor kormányozni kell.
Apropó, a pénteki napközbeni 6 órás műszakból 5,5-et nekem kellett vezetni, mert új kormányos társam fájlalta a lábát, a többi műszaktag pedig nem akart a viharos szélben, esőben kormányozni. Szóval, elő kellett vennem azt a sárga munkavédelmi szemüveget, amit direkt erre a célra hoztam. Persze nem ideális, mert néha bepárásodik, néha alig látok a ráeső esőtől, de legalább nem fáj a szemem. Van aki sí szemüvegben próbálkozik, de nincs jó megoldás. Furcsa, de időnként jól jön egy felcsapódó hullám, ami jól szembecsapja az embert és lemossa a szemüveget. (Egyébként persze nem élmény, ha szemből egy jó adag sós vizet kap az ember, de megvan a praktikus pizitívuma. ) A rácsapódott vizet szinte azonnal lemossa az erős szél, úgyhogy szinte „öntisztuló” a szemüveg.

A szombatra virradó éjszaka annyit panaszkodtam, hogy nem bírom már a kormányzást, mert teljesen kimerült vagyok, hogy műszakvezetőm is beszállt.
Sajnos ez sokat nem segített, de fizikailag pihentetett. Ugyanis ő csak a kompaszra figyelve tud egy irányt tartani. Nem tud felnézni, ezért állandóan nézni kell a környező halászhajókat, nehogy „elüssünk” egyet, illetve nem tud szélirányra kormányozni, úgyhogy a néha trükkösen irányt váltó szél volt amikor megtréfálta és egyszerűen átfordult a hajó másik oldalára (beggeltünk). De legalább elhagytuk a Taiwan-i szorost és kiértünk a Kelet-kínai tengerre. Talán kicsit elviselhetőbb a hullámzás, de lehet, hogy csak pszichésen próbálom magam nyugtatni ezzel.

Szóval minden műszak végén iszonyú fáradtan rogyok ágyba, de előtte sajnos vízmentesíteni kell a hálózsákomat. Még szerencse, hogy vízálló, mert így csak a külsejét kell letörölni a kondenzáció miatt folyamatosan és mindenhonnan csepegő víztől. Van, hogy a hálózsák tetején kis tócsákban gyűlik össze a rácsepegett víz. Ennek ellenére csak a legjobbakat tudom mondani óriási Gauss hálózsákomról. Egy meleg sziget a világ ezen zord részén. Igazi felüdülés benne nyugalmat keresni. Persze ez még nem minden a pihenéshez. A folyamatos becsapódások miatt állandóan a hajó orra felé csúszik az ember. Aztán persze a lába eléri a falat, de továbbra is folyton nekicsapódik, ahogy a hajó bele-bele bukdácsol az útját álló hullámokba. A másik kihívás az állandó takkolás. Ha az embernek fel kell húzni az ágyát meredek szögbe (mert éppen olyan takkon haladunk), akkor takk váltás után egy olyan éles V betűbe préselődik, hogy szinte lehetetlen kimászni az ágyból. Ha ez fordítva történik, azaz leeresztett (vagy nem teljesen csontra felhúzott) ággyal kezdődik, akkor meg attól kell rettegni, hogy a következő takkváltásnál elfeledkeznek az éppen alvó (vagy aludni próbáló) brigádról, és kiesünk az ágyból. Volt már ilyen. Nem könnyű kipihenni az embernek magát egy ilyen szembe szeles szakaszon.

Szombaton ismét szakács feladataimnak kell eleget tennem. Ennek kapcsán írom le, hogy hogy lehet ilyen körülmények között főzni, mert egy kedves olvasóm kérdezte. Szóval, a reggeli csak az éles dőlés miatt kihívás és igazi luxus, ha pirítóst is csinálunk (ha éppen megy a generátor és van áram). Egyébként csak arra kell ügyelni, hogy az erősen dőlő hajón szükségszerűen mindenhova hulló müzli, kifolyó tej vagy kávé, leeső kés vagy kanál, az ne éppen rajtam landoljon. Az igazi feladat az ebéd vagy a vacsora elkészítésével jár. Részben embert próbáló az előkészítés, pl. húst aprítani, hagymát vágni, stb. Először is ezt komolyan dőlő hajón és ennek megfelelően ferde felületen kell csinálni, másrészt állandó kockázat, hogy amit az ember előkészített, az a következő pillanatban a földön (értsd hajó padlón) landol. Sajnos nekem sok ilyen „élményem” volt már szalámitól elkezdve, a paprikán át a hagymáig. Nagyon óvatosan kell dolgozni és bármit elhelyezni. De ezzel még nem ért véget a veszélyek forrása, mert utána meg is kell főzni mindezt. A hajón egy speciális tűzhely van, ami el tud egy tengely körül fordulni, vagyis inkább billenni, így mindig „vízszintes” a teteje. Ez persze csak elméletben van így, mert össze-vissza billeg és ráadásul csak akkor hozzávetőleg vízszintes, ha mindkét oldalán hasonló súlyú edény van. Így főzni, mármint, hogy állandóan mozog az ember keze alatt a fazék, nem csak nehéz, de komolyan veszélyes is, hiszen 15-20 emberre rendszeresen nagyobb mennyiségű forró folyadékkal kell dolgozni, ami lötyög ide-oda, és ki-kicsapódik. Láttam már olyan embert, aki csúnyán összeégette magát. No, mindehhez jönnek hozzá a hullámok okozta becsapódások. Ilyenkor hasonló jelenség történik, mintha, az egyébként ide-oda himbálódzó edényeket időről-időre egy nagykalapáccsal alulról jól megütnék. El lehet képzelni a hatást. Szombaton pl. bab volt ebédre, aminek egy része a főző edényen kívül keresett magának helyet magának egy erősebb billenés-ütés kombináció alkalmával. … Igazából nehéz az egész „élményt”
visszaadni, mert szerintem nincs a világon más olyan hely, ahol egyáltalán meg lehetne ezt tapasztalni. A lényeg, hogy igazán embert próbáló és kimondottan nehéz feladat a konyhai munka, nem kis veszéllyel párosítva.
Mindez alatt kevesebb mint 600 mérföldre csökkent a még hátralévő út.
(Igen, alig 100 mérfölddel jutottunk közelebb az elmúlt kb. 20 nap alatt.)

Úgy tűnik, hogy a szél kicsit kedvünkre fordult és jobban irányra tudunk tartani. Optimista becslések szerint még kb. 4 nap. Én személy szerint nem hiszek benne. Ráadásul azok a hajók, akik korábban értek Hong Kongba és korábban indultak tovább jóval előrébb járnak (több száz mérfölddel), mert nem volt ennyire rossz időjárásuk. Nem hagy nyugodni, hogy miért kellett több napot elvesztegetnünk Hong Kong felé haladva, hiszen az első hajók között érhettünk volna oda, de Patrick mindent elkövetett, hogy lelassítsa a hajót. Bosszantó, hisz minél később érünk oda, annál kevesebb időnk van szétnézni, ill. pihenni.

Időközben az is kiderült, hogy 2 hajó is komoly gondokkal küszködik. Az egyik a Jamaica, amelyik feladta a versenyt, mert a Hong Kongban septiben összerakott előmerevítőjük nem bizonyult jónak. Őszintén szólva, a mienkről sem vagyok meggyőződve, hogy jól be van állítva, sőt biztos, hogy nincs, de egyelőre még bírja. A másik hajó a PSP, aminek a motorjával volt valami gond, úgyhogy várniuk kellett Hong Kongban az alkatrészre és több nap késéssel indultak csak utánunk.

Hajószakácsi szolgálatom után egész éjszaka aludtam, vagyis próbáltam.
Több-kevesebb sikerrel. Reggel aztán arra ébredtem, hogy beindították a hajómotort és mindenki azt kiabálja „Ember a vízben!”. (A hajómotor beindítása ez utóbbinak volt a következménye.) Siettem ki az ágyból, hogy mi is történt, de már majd’ mindenki a fedélzeten volt, így szerencsére rám nem volt szükség. Mint utóbb kiderült, az egyik srác, szerencséjére mentőkötéllel bekötve, átbukott a hajókorláton a hajó orrában és vízbe esett. Mivel a mentőkötele tartotta, ezért nem kellett vízből mentéshez egy másik embert a vízbe engedni, hanem egy felhúzó kötéllel, amit ő maga tudott a mentőmellényére erősíteni, a fedélzetre húztuk. Amikor új emberek kerülnek a csapatba, akkor mindig előkerülnek az előző szakaszok legemlékezetesebb eseményei. Ilyenkor én mindig el szoktam mondani, hogy sohasem fogom elfelejteni a mellettem vízbeesett kanadai srác szemeit, ahogy segítséget várva felnézett rám miután ő is a vízbe esett. Nos, most az egyik fiatal lány volt a vízbe esett mellett, és az eset után odajött hozzám és azt mondta, hogy most már érti miért mondtam, mert ő sem fogja soha elfelejteni azt a nézést. Hacsak néhány pillanatra is, de ez az életéért aggódó és kétségbeesett ember nézése. Még látni sem jó.

A vasárnap további része alatt javuló időben haladtunk előre. Minden szempontból javultak a körülmények. Elállt az utóbbi napokban eltérő intenzitással, de szinte folyamatosan hulló eső. Kiderült az ég, és a szél is enyhült, sőt az iránya is keletiessé kezdett válni, ami számunkra kedvezőbb haladási irányt jelent. A hajón kívül és annak belsejében is csökkent a páratartalom, így a vízlecsapódás is. No persze ez nem azt jelenti, hogy száraz belül a hajó. Továbbra is mindenhonnan csepeg a víz, csak talán kicsivel kevesebb. Csak, hogy érzékeltessem a helyzetet:
betettem néhány ruhámat a gépterembe, hogy megszárítsam őket.
Tulajdonképpen ez az egyetlen száraz hely a hajón, mert a rendszeresen beindított generátor melege száraz levegőt csinál. Szóval, miután megszáradtak, kivettem a ruháimat és összehajtva elraktam őket a műszakváltásig. Pár óra telt el csupán, de mire odakerült sor, hogy felvettem, akkorra minden nyirkos volt. Tulajdonképpen csak a nyirkosság fokáról tudunk beszélni, mert száraz ruha csak légmentesen lezárt zsákokban marad.

Az egyetlen negatív változás az időjárásban, hogy érezhetően elkezdett tovább csökkenni a hőmérséklet. A némileg derültebb égbolt is érezhetően jobban engedi a kisugárzást, úgyhogy nagyon hideg éjszakáknak nézünk elébe.
A hideg éjszakát csak a csillagos égbolt kompenzálta hétfőre virradóan. A csökkenő szélben nagyon kellemes vitorlázásban volt részünk. A hideg ellenére nagyon élveztem a kormányzást. Persze mindig mondjuk, már közhely, hogy rétegesen kell öltözködni. Nos, csak az olvasók kedvéért, a réteges öltözködés a következőt jelenti az Kelet-kínai tengeren: 2 réteg zokni a csizma alatt, 4 réteg ruha derék alatt, 6 réteg ruha derék felett, plusz nyakvédő, plusz a Sealskinz kiváló téli sapkája. És még lehet, hogy nincs vége, mert még mindig további több mint 6 fokot kell északnak menünk Qingdaoig, hétfőn délután. Ez még közel 400 mérföldet jelent észak felé.

A hétfő egyébként kimondottan élvezetesre sikeredett, mert napsütéses, de hideg időben vitorláztunk. Egy szép síelős vakációs nap jutott eszembe.
Amikor az ember megáll egy lejtő alján, kiül egy hütte elé, leveszi a kabátját és élvezi a napsütést a téli hidegben. Majdnem ez történt, azzal az apró módosítással, hogy síelés helyett egy orrvitorlát cseréltünk, a közepest a legnagyobbra. Ez nem kis feladat, 5-6 embert igényel. E helyett, 4-en voltunk a feladatra. Ráadásul ebből én voltam az egyik, plusz 3 hölgy.
Nem akarok ezzel semmit mondani a gyengébb nemre, de a feladat komoly fizikai erőfeszítést igényel. Úgyhogy persze, hogy a hajó orrában találtam magam. Ott, ahol előző nap a holland srác vízbe esett. Nem mellesleg azért, mert a hajó korlát sodrony vége elszakadt. Arról a sodronyról beszélünk, amibe mindannyian kapaszkodunk, amikor a hajó orrában vagyunk. Nem túl megnyugtató.

Sajnos a vitorlacsere ellenére a hajó sebessége tovább csökkent a tovább gyengülő szélben. Mindenesetre a cserében jól kiizzadtunk, utána alig tudtunk lehűlni a kellemes napsütésben.

Hétfőn elindult egy spekuláció, hogy mi lesz így a versennyel, meg a Qingdao-ba érkezésünkkel, mert a majd 400 mérföld még akár soknak is bizonyulhat, ha nincs szél. Egyesek szerint, még akár a versenyt is lerövidíthetik. Rövidesen kiderül.

‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››