|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. március 06.
Hétfő délután van, és végre ismét versenyzünk. A verseny szervezője, elég szokatlan módon, úgy írta ki a versenyt, hogy minden hajónak több indulási kapun is át kell haladni és minden kapunál rögzíteni kell az áthaladás idejét. Majd persze rögzíteni kell a célvonalon való áthaladás idejét is, és a rajt-cél időkülönbség alapján hirdetnek befutó sorrendet. Igen ám, de melyik rajt kaput veszik alapul? Nem tudjuk, ezt majd utólag dönti el a versenybizottság. Nekem már az is furcsa, hogy nem egyszerre indulnak a hajók (azaz nem azonos szélviszonyok között van a rajt), de az különösen szokatlan, hogy utólag derül ki hol is volt a rajt.
Bang, bang, bang, … ezt hallani és érezni állandóan. Most a verseny megkezdése után is, hiszen továbbra is szemből fúj a szél. Bár kicsit nagyobb szöget kell a vitorlázás miatt bezárni vele, mint motorozva, de a nagy hullámok most is olyan eséseket produkálnak, hogy a laptopot alig tudom a térdemen tartani, ahogy ezeket a sorokat írom. Még a rajtkapun való áthaladás előtt állítani kellett az állókötélzeten. A hajón az élet ismét az elviselhetetlen kategóriába esett vissza. Az erősen dőlő hajóban nemcsak exponenciálisan nehezebb bármit csinálni (beleértve a főzést, alvást, stb. a WC-zésről nem is beszélve), de a fedélzeten is nagyságrendileg nehezebb és veszélyesebb minden művelet. Még talán a kormányállás a legbiztonságosabb. Legalábbis én így érzem, talán ezért is szeretek tudat alatt kormányozni. Az erősen dőlő hajó és az hullámokon való ugrálás most is meghozta a tengeri betegségre hajlamos emberek különös ragaszkodását a vödörhöz ill. a hajó WC-hez. Jó esetben néhány nap alatt elmúlik, de lehet, hogy Qingdao-ig is kitart. Nekem már szerencsére nincsenek ilyen problémáim, de – mint ahogy arról már írtam – mivel az agyamnak sokkal többet kell az egysúlyérzék szervem és a többi érzékek (elsősorban a látás) között koordinálni, az első 1-2 napban szinte mindig fáj a fejem. Utána ez is elmúlik. Ahogy Hong Kongtól távolodunk, úgy csökken a hajóforgalom is. Viszont, mint említettem, az első este annyi hajó volt a környékünkön, hogy állandó navigációs ügyeletet kellett tartani. Ez egyébként nem népszerű, mert a hajó farában van, és menetiránynak háttal kell ülni, ami nem segít az esetleges tengeri betegség leküzdésében. Hétfőre virradó éjszaka pl. volt amikor mindenki passzolt a feladatra, úgyhogy a végén nekem kellett ügyeletet tartanom. Az AIS jeleket figyelve, legtöbb hajónak kínai neve volt, és a rádión is leginkább kínaiul folyt a beszélgetés a különböző hajók között. Amíg az ember nem tapasztalja meg a saját szemével, addig nehéz elhinni, hogy mekkora Kína és milyen pezsgő gazdasági, kereskedelmi élet folyik itt. Keddre virradóan csökkent a hullámok nagysága és általában nyugodtabb lett a tenger. Következésképpen kevesebb szabadesés jellegű ütközésünk van a hullámokkal és nyugodtabban, simábban haladunk. Sajnos a szél még mindig szemből fúj és az előrejelzés szerint egész úton így marad, mert ahogy mi haladunk előre a kínai partok mentén, a szél is úgy fordul és a parttal kvázi párhuzamosan fúj. Kedden kicsit visszaesett a szél, úgyhogy miután az összes reffet kiszedtük a nagyvitorlából, nem volt más hátra, mint egy nagyobb orrvitorlát feltenni a legkisebb helyett. Előkerült a közepes Yankee és fel is kúszott az előmerevítőre. Egyébiránt viszonylag jó a sebességünk, mert 8-9 csomóval haladunk. Sajnos, ugye nem a megfelelő irányba. No, nem akarok elégedetlen lenni, hiszen – bevallom – ettől sokkal rosszabbra számítottam. Egyelőre egy magasnyomású anticiklon szélén hajózunk, így a jó szél mellé nem jár eső. Remélem így is marad. Szerdára virradó éjszaka elért bennünket a már korábban említett anticiklon közepe és nyomasztó szélcsendet hozott néhány órára. Ilyenkor gyakorlatilag az óramutató járásával megegyező irányba örvénylő hatalmas légköri képződmény „szemében” vagyunk. A szélcsenden túlmenően azért is nyomasztó, mert tudjuk, hogy néhány órán belül viharos erősségű szél fog lecsapni ránk. Egyik sem jó. A szélcsendben még a hajó orrát is nehéz irányban tartani, úgyhogy jó darabig csak sodródtunk a Dél-kínai tengeren, a bennünket körülvevő halászhajók között. Elővigyázatosságból javasoltam, hogy hozzuk vissza a legkisebb orrvitorlát a fedélzetre és készítsük elő, hogy szükség esetén gyorsan le tudjuk a szélcsendben csak lifegő legnagyobb orrvitorlánkat cserélni. Így is tettünk, és mielőtt átadtuk az ügyeletet a másik műszaknak, felraktuk a kis orrvitorlát a hajó orrára, a még mindig fent lévő Yankee 1 alá.
Alig vártam, hogy vége legyen ennek a pokoli műszaknak, mert nagyon fáradt és kimerült voltam. Ahogy beestem a hálózsákomba elaludtam, annak ellenére, hogy a hajó őrülten ugrált és verte az orrát a hullámokhoz. Szerda délelőtt arra ébredtem, hogy egyre romlik a idő, Ugyan még volt időm a műszakváltásig, de már nem tudtam tovább aludni, úgyhogy elmentem a WC- be, majd felöltöztem. Apró színes, hogy épp végeztem a WC-ben, amikor takkot váltottak, ami olyan váratlanul ért, hogy gyakorlatilag kiestem a WC fülkéből. Elképzelni sem akarom, hogy mi lett volna, ha 1-2 perccel korábban történik mindez. :) Pechemre, a tovább romló időben a kis orrvitorla is sok volt már, le kellett cserélni a vihar fokra. Ehhez nem volt elég ember a fedélzeten, úgyhogy, mivel fel voltam öltözve, nekem kellett felmenni. Újabb viharos Később a kis viharfok mögött fennmaradt belső orrvitorlát is leszedtük, mert túl soknak tűnt a vászon a hajón az erősödő szélben. Én ugyan azt mondtam, hogy a viharfokot szedjük le, mert a belső előmerevítőn lévő belső orrvitorla (staysail) kevésbé nyomja el a hajó orrát (vagy annak a helyére rakjuk fel a viharfokot, de a javaslatot elvetették. Úgyhogy ismét hajóorr, átcsapó hullámok, orkán erejű szél, szabadesések, …vitorla le. Ezen felül még a hajó farába is vissza kellett cibálni, összecsomagolni, stb. Kimerítő gyakorlat műszak vége előtt. Sajnos, ráadásul hiábavaló gyakorlat is lett belőle, ugyanis az éjszakai műszak során kiderült, hogy a pici viharfok olyan kiegyenlítetlen vitorlafelületet ad a reffelt nagyvitorlához, hogy nem lehet vele vitorlázni. Praktikusan csak sodródtunk. Érdekes módon ez valahogy senkit nem zavart, csak engem. Úgyhogy több óra sodródás után, miután újra műszakba kerültünk és éreztem, hogy a hajó tulajdonképpen irányíthatatlan, javasoltam, hogy rakjuk vissza a belső orrvitorlát. Így is lett. Azóta tulajdonképpen jól haladunk, de a szél továbbra is viharos (én magam 60 csomós számot is láttam a kijelzőn)! A legnagyobb kihívást továbbra is a hullámok okozzák. Azok a hullámok, amik kiszámíthatóan jönnek a szél irányából, jól kezelhetőek, és le lehet csúsztatni a hajót rajtuk. Az erős szél hosszú mérföldeken keresztül hajtotta ezeket, és 150-200 méter hullámhosszal, hosszú, szinte gördülő, 8 méter körüli szinusz hullámokat hozott létre a víz felszínén. A tetejükön a szél a vízből csíkokat fúj, olyan mintha ezersávos, gigantikus, hullámzó autópályát festettek volna a víz tetejére. Mi pedig ezeken a sávokon megyünk ferdén keresztbe. Sajnos, nem csak ilyen hullámok vannak. Néha egészen megzavart, más irányból érkező, esetenként ház méretű dombok-völgyek állják utunkat. Most a Kína és Taiwan közötti Taiwan-i szorosban (Taiwan Strait) haladunk, ami egy hozzávetőleg 80 mérföld széles, a két földterület közé bezárt vízfelület. Nos, az ilyen szorosokban (lásd korábbi bejegyzésemet az Ausztrália és Tasmania közötti Bass Strait-ről) teljesen megzavarodik a víz és össze-vissza alakulnak a hullámok. Szóval ilyen körülmények között haladtunk egész csütörtökön. Őszintén szólva nem is tudom melyik rosszabb: a Déli óceán, vagy ez. Amikor pl. szerda éjszaka sodródtunk a vadul hullámzó tengeren, akkor arra gondoltam, hogy nem veszélytelen vállalkozásba kezdtem …. Mindenesetre, ha van pokol, akkor valami hasonlót képzelek el. A hajó belsejében van egy tűzjelző harang. Ez, minden becsapódásnál megszólal, mintha egy lélekharang ütné az időt …. Még 700 mérföld Qingdao-ig.
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
De tulajdonképpen mindegy is. Egészen őszintén, ezen a versenyszakaszon csak azt várom, hogy vége legyen, mert különösen kellemetlen kb. 10 napnak nézünk elébe. A vasárnap délutáni indulás után mintegy 100 mérföldet kellett motorozni az első rajt kapuig. No, ez talán az eddig legkellemetlenebb élményem volt. Miért? Talán még emlékeznek, akik korábbi bejegyzésemet olvasták, hogy Hong Kong előtt elsősorban a lassú haladásra koncentráltunk, mert Partick meg volt győződve, hogy Hong Kong után nem lesz szelünk és napokig szélcsendben fogunk himbálózni. Nos, ezzel szemben egy olyan tájfunon kellet magunkat keresztülküzdeni, amiben a szélmérő 50 csomós szembeszelet mutatott. Szinte fokra pontosan onnan fújt a szél, ahová menni akartunk. A hajómotor erősen küzdött a szél irányából, következésképpen szemből érkező tarajos hullámokkal, de minden erőlködése ellenére is csak 2-5 csomó közötti sebességgel haladtunk az éjszakában. A viharos szél olyan erővel vágta az arcomban és szemembe a szemerkélő esőcseppeket, ill. a hullámokból felcsapódó tengervizet, hogy az fájt. A szememet sokszor egyszerűen nem tudtam nyitva tartani a kormánynál. Úgy kellett a szempilláim között kikukucskálni, kockáztatva, hogy egy váratlan vízcsepp egyszer csak kiüti a szememet. A koromfekete éjszakában szerencsére hajók armadája vett bennünket körül, így némi támpontot nyújtottak a kormányzásban. Annak ellenére, hogy motorral haladtunk, nem volt könnyű kormányozni, ugyanis a felhúzott nagyvitorla miatt nem lehetett pontosan egyenesen széllel szemben haladni, hanem azzal néhány fokos szöget bezárva kellett a hajót tartani. Ettől se több, se kevesebb nem lehetett. Ha egy-egy hullám véletlen félrelökte a hajó orrát, akkor a hirtelen oldalszél erősen megdöntötte a hajót. A szemből érkező hullámokban egyébként az a legrosszabb, hogy nem lehet rajtuk lesiklani. Szükségszerűen beveri a hajó az orrát a hullámvölgybe, ami egyrészt erősen visszaveti a hajó sebességét, másrészt pedig olyan szabadeséseket produkál, mind a hajó aljában, mind pedig a fedélzeten, mintha éppen űrhajós kiképzésen lennénk.
Mire a következő váltásba visszamentünk, már egy jó ideje a korábban előkészített kis orrvitorla feszült a viharos szélben a hajó orrán. A látszólagos szélerősség elérte a 40 csomót és 6-8 méteres hullámok állták utunkat. Igen, ahogy vártuk is, a szél (ismét) pont onnan fújt, ahová tartunk és a hullámok is onnan jöttek velünk szembe. A koromfekete éjszakában alig lehetett a kormánynál az ember orientációját megtartani.
