|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. január 24.
Kedd reggel leparkoltunk. Pontosabban leállított bennünket a természet. Úgy gondolta, hogy az eddigi kiemelkedően jó futásteljesítményünk után pihennünk kell egy kicsit. Alig jutottunk ki keddre virradóan a Pápua Új Guinea és Új Britannia közötti Vitiaz strait-ből, amikor egy komolyabb szélcsendes területre értünk. Ez a Bismarck tenger egyik csücske. Körös körül festői szigetek emelkednek ki. Tőlünk jobbra az Umboi sziget, majd utána a Tolokiwa sziget, míg balra a Long Island (Hosszú sziget) látható. Elképesztő, hogy alattunk kb. 1,5 kilométer mélység van, míg ezen szigetek legtöbbje 1000 méter feletti csúcsokkal büszkélkedik. A Tolokiwa csúcsa pl. 1372 m! Festői, ahogy a tenger körül veszi ezt a vulkanikus hegyet, míg a tetejét pedig fehér felhők takarják. Filmbe illő. Egyik útitársam tudni vélte, hogy filmeket szoktak forgatni ezeken a szigeteken. Ha valaki az olvasóim közül utána tud keresni, kérem ossza meg a többiekkel, hogy mit forgattak itt.
A szélcsendben nem tudtuk a szokásos orrvitorláinkat levegővel megtölteni, ezért helyettük az un. szélkeresőt (windseeker) húztuk fel. Ez egy spinakkerhez hasonló, könnyű anyagból készült vitorla. Hasonlóan kell felhúzni is, mint egy aszimmetrikus spinakkert, de mégis inkább úgy működik, mint egy orrvitorla. Igazi hibrid. Ezért is használjuk, mert egyaránt lehet vele gyenge bő- és éles szélben haladni. A hangulat ilyenkor egy nagyságrenddel jobb a hajón, mint máskor. Az emberek még pihenő időben is szívesen jönnek fel a fedélzetre, fürdenek a hajó végében (no, nem ugranak a vízbe, hanem vödörrel merik és öntik magukra a 31 fokos tengervizet). A hajón, ugyan van vízkészítőnk, de mégiscsak végesek az édesvízkészletek, ezért mindenki tengervízben fürdik, vagy mos, és csak a végén használ 1-2 liter édesvizet leöblíteni magát vagy éppen a ruháját, amit mosott. Mivel gyakorlatilag alig haladtunk előre, szkipperünk engedélyezte a mentőmellények levételét a dekken. Micsoda élvezet e nélkül a hám nélkül létezni! A legfrusztrálóbb egyébként ilyen időben a kormánynál lenni. Nincs ugyanis szélirány. Az árboc tetején lévő széljelző minden irányból mutatja a szelet (pörög körbe), ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy nincs szél. Annyi reményünk maradt délutánra, hogy megjelentek az esőfelhők, amik talán hoznak szelet is magukkal. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy ugyan a szélműszerünk kvázi fokváros óta felmondta a szolgálatot, most elkezdett működni. Úgy látszik, csak szélcsendben tudja a szelet mérni :). Érdekes módon a GPS műszerünk is mutat számokat. Senki nem tudja, hogy miért és mikor működnek és mikor nem. Úgy látszik ennek a hajónak is lelke van. Sőt, egy igazi szeszélyes nő! (Az angol nőneműként hivatkozik egyes szám harmadik személyben a hajóra.)
Időközben az éjszaka során balkéz felől elhagytuk a Korona szigetet (Crown Ha már a rohanásnál tartunk, eltekintve néhány rövid, zivatar által hozott szelesebb időszaktól, általában lassan haladunk, kb. felét tesszük meg a szokásos napi távunknak, vagy még annyit sem. Ha ez így marad, akkor van rá esély, hogy nem fogunk tudni időben eljutni a Sulu tengerhez, ahol a szokásos teljes szélcsend miatt a szervező egyébként is egy rövid motorozással szakította volna meg a versenyt. Ha ez így lesz, akkor lehet, hogy előre hozzák a verseny első szakaszának befutóját és hamarabb kell motort indítani. Szerintem 1-2 napon belül kiderül. Sajnos az első helyezet egészen messze előre húzott, már egy jó ideje látni sem lehet. A figyelmünket most a továbbra is szoros versenyt folytató Londonderry köti le. Egész csütörtökre virradó éjszaka egymást előzgetve bukdácsoltunk a gyenge szélben előre, mígnem csütörtök reggelre megunták a játékot és elindultak szelet keresni északra. No nem olyan gyorsan, csak módjával, ahogy a gyenge szélben haladni tudtak. Egy fél nap alatt 8 mérföld távolságra kerültek tőlünk. Lutri az egész, mert ha északról jön meg a szél (ha egyáltalán megjön), akkor megint elhúznak tőlünk. Márpedig az időjárás előrejelző képességünk nem erős. Egész csütörtökön a szelet kerestük, miközben ugyanazon vulkanikus sziget lánc előtt lötykölődtünk. Így hajóról nézve különösen szembeötlő, ahogy Pápua Új Guinea partjaival párhuzamosan úgy sorakoznak a szigetek, mintha láncra fűzték volna őket. Ráadásul nem egy közülük ma is aktív tűzhányó.
A szélcsend és a nyugalmas idő jó lehetőséget adott egy kis karbantartásra. Van egy csontkovács (Ő persze máshogy hívja magát) is a hajón, úgyhogy többen bejelentkeztek hozzá rendelésre, az ízületeik és izmaik átmozgatására. Csütörtök éjszaka olyan szélcsendbe keveredtünk, hogy a hajó kétszer is teljesen körbe fordult (igaz a másik műszak volt szolgálatban). Mire mi felvettük a műszakunkat, akkorra már Londonderry átvette a második helyet és mi a harmadikon próbáltunk velük lépést tartani. Sajnos a szélcsendes, unalmas lötyögés tovább folytatódott. Delfinek látogatása dobta fel kicsit a hangulatot. Ezek a meleg vizek is tele vannak fluoreszkáló algával. Ezek az apró teremtmények akkor bocsájtanak ki fényt, ha megzavarják őket. Pl. Péntek reggelre megjött a szél is. No, nem sok, de elég ahhoz, hogy hangja legyen a hullámoknak. Így teljes a vitorlázás élménye: tempós haladás, némi (nem sok) dőlés, és a hullámok csobogása, ahogy a hajó utat tör magának a vízben. Ez a hármas így együtt ritkán adatik meg, már csak azért is, mert általában vagy a generátor, vagy a vízkészítő megy, aminek a gépzaja nem illeszkedik az előbb felsorolt idillbe. De péntek reggel minden rendben volt, semmi nem zavarta az idillt. Csak a tudat (és a másik hajó látványa), hogy visszacsúsztunk egy helyet. Továbbra is azt gondoljuk, hogy hamarabb le fogják fújni ezt a versenyt, mert ezzel a tempóval nem érnénk Szingapúrba időben.
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Egyik hozzánk közel lévő versenytársunk, a OneDLL hajó, olyan közel sodródott, hogy narancsot dobáltak át nekünk heccből a fedélzetre. Azért írom, hogy sodródott, mert a teljes szélcsendben gyakorlatilag nem, vagy nagyon nehezen lehet irányítani a hajót. Velük, a narancsdobálás után az is megtörtént, hogy teljesen körbefordultak, és egy ideig ellentétes irányban állt a hajójuk orra. Persze rögtön beindult a cikizés, hiszen hallótávolságban voltak, nyugodtan át lehetett kiabálni a másik hajóra.
Egyébként ilyenkor tud teljesen felborulni a verseny sorrendje. Akik eddig hátul jártak, egyszerűen befogják a korábban elől haladó, most pedig veszteglő hajókat. Úgyhogy nagyon észnél kell lennünk, hogy a legkisebb szélmozgást is ki tudjuk használni és mozgásban tudjuk tartani a hajót.
A csütörtök több szempontból is különleges nap volt. No, nem azért, mert a szélcsend miatt inkább egy úszó mólóhoz hasonlítottunk, mint egy versenyvitorláshoz. Ezen a napon állítottuk az órát eggyel visszább, hiszen visszafelé, nyugat felé haladunk az időzónákban. Ami viszont ennél is érdekesebb volt, hogy Burns ceremóniát tartottunk. Robert Burns, a skótok talán legismertebb költője. Ugyan néhány nappal később, de a skótok minden évben megünneplik – Burns esték keretében -, és a ceremónia fénypontja az, amikor behozzák a haggis-t és Burns-nek a haggis-hoz írt ódáját felolvasva azt ünnepélyesen megszegik. Azok kedvéért, akik kevésbé járatosak a skót hagyományokban, elmondom, hogy a haggis, a mi disznósajtunk példájára, birka bendőbe töltött, gazdagon fűszerezett darált birkabelsőség.
